Valami van az időn túl
Ezt a lemezt 2001-ben készítettem el. Ez lenne az én negyedik szólóanyagom, ha egyszer megjelenne. Négy éve van fiókban. Pénz és lehetőség hiányában üldögél ott. Remélem, már nem sokáig, bár ezt a reményemet nincs mire alapoznom. Bár, ha meggondoljuk, milyen remény az, aminek van alapja? A részletben Salamon Bea hegedűje, Sipeki Zoltán gitárja hallható, a dobok mögött pedig Tobola Csaba és Bordás Zoltán dühöngenek.
Mi van odaát
A Tesztoszteron című lemez szövegeit minden művi meggondolás nélkül írtam. Művi meggondolás például, hogy jaj, mit szólnak majd ehhez a kereskedelmi rádiók, a tévék, a politikusok, az egyházak vagy a nyolc osztályt el nem végzettek. A szövegek pontosan adják vissza azt, amit gondolok, más nem érdekelt. Valóban úgy hiszem, érdemes megfontolnunk ezt az ideát: „ideát” mindent úgy kell csinálnunk, hogy az tetsszen „odaát”.
A kapitány
A lemez legfontosabb jellemzője, hogy többféle műfaj jelenik meg, és így jön létre a sajátos hangzás. Az itt hallható részletet Sivók Irén énekli. Gitárszóló helyett koloratúr szoprán.
Tesztoszteron
Ez a címadó dal. A vokál Rácz Kriszta és Rácz Kármen. A doboknál Tobola Csaba és Bordás Zoltán. Salamon Bea hegedül. Ha egyszer ez színpadon, nagy hangerőn megszólalhatna…!