Áttekintés

Mind így jár, ki e

partra ér: a bölcsőben

sír, a sírban bölcs.

Augusztus 12-én, vasárnap este hatkor Fonyódon, a Feng Shui galériában (Szöszi) találkozhattok velem.

 

Igen, értem, hogy a harmadik másodpercben miért törik el mindkét autó utasainak nyaki gerince, miért ömlik ki egyik-másik agyvelő. Tudom, hogy a második másodperc a fémdobozban történő ide-oda csapódásról szól. Az első másodperc a csattanásé, a fémlemezek görbüléséé. A nulladikban a rémület már nem lehet irtózatosabb. A mínusz egy-kettő és három másodperc alatt az izmok görcsösen összerándulnak, az elme működése vagy leáll, vagy kétségbeesetten keresi a megoldást, bár tudja már, hogy megoldás nincs. Ezúttal nincs.

Csak azt a fölényes, pökhendi kifejezést, azt a napszemüveges magabiztosságot, azt a lenéző félmosolyt tüntetném el szívesen egy deszkával, amely még a baleset előtti negyedik másodpercben is ott trónol a vétkes sofőr arcán.

Megjelentek, mintha költő lennék.

Klipet forgatunk a Balatoni nyár-ból.

Amikor a dalt írtam, (1984) az a régi Balaton már elmúlt, nyoma veszett, drága üdülőhellyé változott, ahol a pénznek volt igazán becsülete, ha a rendőr megállította az embert, és nem volt nála elég pénz, feltették egy Pestre menő vonatra. Elfogytak a vadkemping helyek, a romantikát legyőzte a harács. Mindezt abba a sorba próbáltam beletömöríteni, hogy “hozták a számlát és azt hittem, rosszul látok”.
Az igazi Balatonból nekem csak az utolsó évek jutottak, de akkor is ott lengett még a levegőben a szabadság érzete. Az erdőben vertük fel a sátrat Káptalanfüred felett. Aztán reggel leslattyogtunk a műúthoz és stoppoltunk. Egy órával később már Füreden álltunk, ott, ahol most az a fura, eredetileg görög falunak nevezett képződmény van. Na, ott vártunk, vagy három órát, mire végre megállt egy kocsi. Egy olasz rendszámú sport Ferrari. A sofőr olasz, a csaj mellette magyar. Üljünk be hátra. A sport Ferrari hátsó ülése nem felnőtt emberek számára készült. A barátom bepréselte magát, de én már csak a lábamat tudtam bedugni, és a kocsi karosszériáján ültem le. A csaj hátranézett, és figyelmeztetett, jól kapaszkodjak, mert a pasas gyorsan megy. Jól kapaszkodtam. Füredtől Badacsonyig összesen kétszer tudtam kinyitni a szemem, végig álltam a bogarak pofonjait, százhatvannal söpörtünk, és fáztam a nyári harminchat fokos kánikulában.
Amikor megérkeztünk és a kocsi elrobogott, a barátom rám nézett, és úgy nevetett, hogy le kellett térdelnie a földre. Minden hajam szála kiegyenesedve állt hátrafelé, mint a Szabadság szobornak a Citadellán. Egy fejes a Balcsiba, és elmúlt.
Aznap este vihar volt, zengett az ég. A badacsonyi állomáson húztuk meg magunkat. A késő esti vonattal elmentünk Nemesgulácsig. Ott, a nagy eső miatt a váróteremben aludtunk, a padokon, és csak másnap álltunk tovább. Az ezt követő napokban gyalog barangoltuk be a Tapolcai medencét. Lelkemben még mindig az a nap süt. 🙂