
NÉGY ÉVSZAK
Tavasz
1. tétel
Tavasz illata ömlik szét
Halk emlék már csak a tél,
fura polkát táncol a szél,
csoda csillan a tócsák tükrében.
A házak ablaka kék,
lila nejlonsátor az ég,
tavasz illata ömlik szét.
A téren a fák még árvák,
míg csipke ruhájuk varrják,
zöld fodrát,
szép ünnepi díszét. :II
A villamos újból sárga
és végtelen útjárt járva
azt várja,
hogy jöjjön a víg nyár.
Már ébred az álmos költő,
s ha végre az ihlet megjő,
az első,
hogy szteppel a rímpár.
Egy cinke a párkány szélén
nagy-bátran elindul, és én
csak nézem,
és meghat az élmény.
Egy eszpresszó teraszán
kicsi asztalnál ül a lány.
Kire mindig vár, soha nem jött még,
pedig most is hívja a transzcendens
telefonjának vonalán.
A téren a fák még árvák,
míg csipkeruhájuk varrják,
zöld fodrát,
szép ünnepi díszét. :II